27. Esk�v�i harangok

A templomban �lltam, az olt�r el�tt, egy egyszer�, csontsz�n� ruh�ban, kezemben margar�t�b�l �s feh�r r�zs�b�l k�t�tt csokor, n�ztem a papot, aki arr�l besz�lt, hogy itt �ll el�tte k�t ember, akik �gy d�nt�ttek, hogy Isten szent sz�ne el�tt �sszek�tik az �let�ket, de nem igaz�n figyeltem r�. Az eltelt egy �v esem�nyei j�rtak a fejemben. Elvesztettem, az �letemen k�v�l mindent. Illetve azt is. Hiszen itt �jra kellett kezdenem mindent. K�ts�gtelen, hogy sok ember b�rmit megadna az�rt, hogy kapjon egy es�lyt arra, hogy tiszta lappal ind�tson, de �n s�lyos �rat fizettem �rte. Csal�d �s bar�tok n�lk�l kellett helyt �llnom egy teljesen �j �s szokatlan k�rnyezetben. V�g�l lett mindenem: bar�taim �s csal�dom. �s f�rjem.

H�t, igen. Nemsok�ra Mrs. Sherlock Holmes leszek. Milyen furcs�n hangzik. Az a Mrs. el�tag borzaszt�an �reg�t. Sherlock nem t�nik idegesnek. Persze a felsz�n alatt ki tudja mi j�tsz�dik le benne. Mosolyog, csak halv�nyan, de mosolyog. Milyen nagy �ldozatot hozott �rtem. Oda az aggleg�ny�lete, szem�lyes szabads�g�nak egy r�sze. Nagy felel�ss�g ez nekem is, hiszen mostant�l �n leszek az, aki a h�tt�rben fog �llni, hogy amikor kell, seg�tsek. Egy-egy kem�nyebb �gy nagyon meg tudja viselni. �s az �lland� harcok �nmag�val. Eddig szerettem elfeledkezni ezekr�l a dolgokr�l, de most m�r nincs v�laszt�som: nem szabad, hogy drogok ut�n ny�ljon, vagy mag�ba forduljon. Ott kell lennem mindig, �s tudnia kell, hogy hozz�m b�rmikor j�het; hogy �n itt vagyok neki. R�m t�maszkodhat.

-         Igen. – v�laszoltam a papnak. H�, err�l majdnem elfeledkeztem. Milyen �g�s lett volna. Ideje lenni a gondolataim helyett az esem�nyekkel t�r�dni.

El�rtem azt a pontot, ahonnan nincs visszat�r�s. F�rjn�l vagyok.

Elcsattant az els� hitvesi cs�k. Ez volt az els� alkalom, hogy Sherlock �s �n megcs�koltuk egym�st nyilv�noss�g el�tt. L�ttam rajta, hogy zavarban van. A tan�k, Watson �s Sherlock b�tyja, Mycroft, szel�den mosolyogtak, Mrs. Hudson pedig a k�nnyeit t�r�lgette, mik�zben Constanze vigasztalta. T�bben nem is voltak a templomban, de h�t ki is lett volna…

A szertart�s ut�n mindannyian visszat�rt�nk a Baker Street-re. Mrs. Hudson k�sz�tett egy kis harapnival�t, no meg te�t, de a pezsg� sem maradhatott el. Egy �r�t besz�lgett�nk, azt�n �n elvonultam �t�lt�zni, hiszen nemsok� indult a vonatunk. Nem tervezt�nk hossz� n�szutat: egy hetet akartunk elt�lteni vid�ken, egy tengerparti sz�llod�ban.

El�sz�r, csak ketten, egy�tt, t�vol az ismer�s�kt�l. Ideges voltan, hogyne lettem volna az. Annyira, hogy �szint�n sz�lva m�r reggel �ta h�nyingerem volt. A n�sz�jszaka… M�r mi�ta v�rtam erre, most meg kicsit elbizonytalanodtam.

Miut�n �t�lt�ztem, Watson�k elk�sz�ntek. Mrs. Hudson h�vott egy kocsit, mi pedig Sherlock-kal levitt�k a csomagjainkat a f�ldszintre. Mrs. Hudson megint elkezdett s�rni, �s most m�r az �n k�nnyeim is potyogtak. Egym�s nyak�ba borultunk.

-         Mrs. Hudson, k�sz�n�k mindent. Annyira fog hi�nyozni!

-         Nekem is hi�nyozni fogsz, aranyom! Nagyon vigy�zz magadra, �s f�leg Mr. Holmes-ra! Tudod, milyen… - R�m kacsintott, majd megpuszilt, azt�n Holmes-hoz fordult.

-         Mr. Holmes, ha egyszer is meghallom, hogy ezt a kedves l�nyt megb�ntja, visszaj�v�k �s megemlegeti! – Holmes felnevetett, �s �t�lelte az id�s h�lgyet.

-         Hi�nyozni fog, Mrs. Hudson!

-         �n is hi�nyozni fog, Mr. Holmes!

-         Kedvesem, indulnunk kell!

-         Igen, j�v�k.

Be�lt�nk a kocsiba, �s am�g el nem fordultunk a sarkon, integettem Mrs. Hudson-nak. Amikor visszad�ltem az �l�sre, Sherlock pedig gyeng�den megszor�totta a kezemet. A vas�t�llom�sra menet nem sz�ltunk semmit, �vezt�k a j�t�kony csendet. Mindkett�nknek sz�ks�ge volt erre, hogy �gy szoktassuk magunkat az �j helyzethez.

A vonaton csak mi voltunk a f�lk�ben. Akkor �ltem el�sz�r ilyen r�gi vonaton. Pont olyan volt, mint a filmekben. Ugyanolyan lass�. �n az ablakn�l foglaltam helyet, menetir�nynak h�ttal, f�rjem (milyen furcsa ezt �rni) pedig a bal oldalamon.

-         Sherlock, mondd csak, mennyi id� az �t?

-         Nos, kicsivel t�bb, mint �t �ra.

-         �t �ra? Akkor �n alszom egyet.

-         Rendben.

�gy helyezkedtem, hogy a v�ll�ra tudjam hajtani a fejemet, �s jobb k�zzel �t tudjam �lelni. � jobb k�zzel �tfogta a v�llamat, �s fejemre hajtotta a fej�t. Azon nyomban elnyomott az �lom.

Legk�zelebb, amikor fel�bredtem, m�r nyoma sem volt Londonnak. Tipikus angol t�jat l�ttam magam el�tt. Csak b�multam kifel�, �reztem: Sherlock-ot sz�rakoztatja csod�lkoz�som.

-         Mikor �r�nk oda?

-         M�g k�t �ra.

-         H�rom �r�t aludtam? Az lehetetlen.

-         Pedig t�nyleg annyit aludt�l. Biztosan f�radt volt�l.

-         H�t, �jjel el�g sokat voltam fent.

-         Izgult�l?

-         Mi�rt, te nem?

-         Nem illik k�rd�sre k�rd�ssel v�laszolni.

-         Na �s? Egy�bk�nt igen, izgultam.

-         �n is. �s m�g mindig izgulok.

-         Az �n gyomrom is egy eg�szen apr� gomb�cban van.

Sherlock r�m mosolygott �s megcs�kolt.

-         M�g mindig nem hiszem el, hogy… - suttogta.

-         Nekem m�r egy �ve van ilyen �rz�sem.

Felkacagott.

-         Most m�r itt lenne az ideje, hogy elhidd.

-         Tudom.

H�trad�ltem az �l�sen �s tov�bb n�ztem a t�jat. Az �t h�tral�v� r�sz�n besz�lgett�nk, viccel�dt�nk. Ahogy telt az id�, megint kezdtem egyre idegesebb lenni: k�zeledett a n�sz�jszaka. Eszembe jutott, hogy sok fiatal l�ny abban a korban azt se tudta pontosan, mi t�rt�nik a n�sz�jszak�n, �s mennyire f�lnek t�le. Nekem annyi el�ny�m volt, hogy ezzel tiszt�ban voltam, �s nos, volt m�r benne n�mi gyakorlatom. Ett�l f�ggetlen�l nem tudhattam konkr�tan, mire sz�m�thatok, de �reztem, hogy meg�rte v�rni �s v�gyni r�.