14. fejezet

                            Trad�ci�k

M�snap reggel Holmes �gy fogadott, ahogy egy viktori�nus f�rfihez illik. Sajnos nem szor�tott a falhoz �s nem sm�rolt le. Mind�ssze kezet cs�kolt, de m�shogy n�zett r�m, mint azel�tt, �s ez is el�gg� felp�rgette a v�rkering�semet.

D�lut�nra l�togat�kat v�rtunk, Watsont �s kedves feles�g�t. Vacsor�ra is megh�vtuk �ket, �gy eg�sz nap a konyh�ban s�rg�l�dtem. S�t�ttem, f�ztem, �gy �reztem magam, mint az ifj� feles�g, aki el�sz�r fogad vend�geket �j otthon�ban.

4 �ra k�r�l �rkezett meg a doktor �s Constanze. A n�vel akkor tal�lkoztam el�sz�r. Sz�ke volt, kedves arc� �s igaz�n csinos. Remek t�rsas�g n�lam, alig 3 �vvel id�sebb.

Felk�s�rtem �ket a szalonba, ahol Holmes �ppen elm�ly�lten olvasott. Bar�tja l�tt�n r�gt�n felpattant �s k�zfog�ssal �dv�z�lte.

-         Watson! Dr�ga bar�tom! Igaz�n j� sz�nben volt!... Constanze! �n elb�v�l�, mint mindig!

A n� egy kicsit belepirult a b�kba, tal�n nem volt hozz�szokva, hogy ilyet hall a detekt�vt�l. A vend�gek nem j�ttek �res k�zzel. �n egy gy�ny�r� t�lt�tollat kaptam, tintatart�val, meg egy kis dobozt, amit csak t�voz�suk ut�n volt szabad felnyitnom. Watsonnak m�r mes�ltem arr�l, hogy szeretek �rni, most m�r volt is mivel. Holmes egy �j – �s felt�telez�sem szerint – nagyon dr�ga pip�val lett gazdagabb.

�t �rakor, ahogyan annak lennie kell, felszolg�ltam a te�t. Watson �s feles�ge a kanap�n foglaltak helyet, �n �s Holmes egy-egy fotelben. �n �s a detekt�v, nos, nem tudom, hogy ha r�la van sz�, lehet-e a fl�rt�l�sr�l besz�lni, mindenesetre, olyasmit csin�ltunk.

Watson n�h�nyszor furcs�n n�zett r�nk, s�t, egyszer-k�tszer �sszemosolyogtak Constanze-szal.

K�r�lbel�l este 9-ig maradtak. Miut�n elk�sz�ntek, �n bementem a konyh�ba rendet rakni, azt�n felmentem a szalonba. Sz�p nagy f�st fogadott.

-         L�tom, kipr�b�lja az �j pip�t!

Holmes a fotel�ben �lt �s r�m se n�zve mosolygott.

-         Nem s�rthetem meg azzal Watsont, hogy csak kiteszem a kandall�ra szobad�sznek!

Le�ltem a pamlagra �s az �lembe vettem a titokzatos dobozk�t. A detekt�v abbahagyta a pip�z�st �s mell�m �lt. Kap�sb�l elkezdett kalap�lni a sz�vem, de igyekeztem nyugodtnak a l�tszani.

Kinyitottam a dobozt �s elkezdtem nevetni. Kiemeltem az aj�nd�kot �s megmutattam Holmes-nak. Elvette. El�sz�r zavartan n�zett, majd nevetve ezt mondta:

-         Watson! Ez�rt megfizet!

Egy kis �gacska volt a meglepet�s. Fagy�ngy.

�lt�nk egym�s mellett �s magunk el� mosolyogtunk. Mindketten pontosan tudtuk, mit kellene tenn�nk.

-         Azt nem mondan�m magamr�l, hogy rebellis alkat vagyok, – kezdte Holmes – de n�ha szeretem megszegni a szab�lyokat. Vannak azonban olyan hagyom�nyok, amelyeket, �gy v�lem felt�tlen�l be kell tartanunk.

Egym�sra n�zt�nk.

- �rtsem �gy, hogy ha most azt tessz�k, amit most a hagyom�ny szerint tenni kellene, puszt�n az�rt fog bek�vetkezni, mert a szok�s ezt k�v�nja.

K�zeledni kezdett.

-         Pontosan.

-         �s ezt most nekem akarja bemagyar�zni vagy �nmag�t szeretn� megnyugtatni.

M�r eg�szen k�zel volt.

-         Tal�n mindkett�.

-         Aha

M�r majdnem �ssze�rt a sz�nk.

-         Mr. Holmes! – meg�llt.

-         Igen?

-         Nem tartja f�l�nk a fagy�ngy�t.

Elmosolyodott.

-         Ez csak r�szletk�rd�s, kedvesem.

Megcs�kolt.