5. fejezet

                         Jó hírek, rossz hírek

Reggeli után a szalonban maradtam olvasni, Holmes pedig rágyújtott egy pipára, leült a kandalló elé és a tüzet nézte.

Akkor először módomban állt jobban megszemlélni őt és végre eszembe jutott, kire hasonlít. Jeremy Brett. Talán a homloka kicsit alacsonyabb volt, meg az orra is kisebb, de egyébként kiköpött mása a nagyszerű színésznek. Majdnem hangot is adtam csodálkozásomnak, de most helyén volt az eszem, és csak magamban mosolyogtam.

Néhány perc múlva Mrs. Hudson kopogtatott.

-         Mr. Holmes, egy úr keresi Önt! Azt mondja, sürgős!

-         Á, egy új ügyfél. – A detektív arca felderült, felugrott a székéből, majd hozzám fordult. – Kisasszony, remélem megérti, hogy az Ön jelenlétében nem fogadhatom az ügyfelemet. Hálás lennék, ha most visszavonulna a szobájába.

-         Természetesen, Mr. Holmes, de a könyvet viszem magammal.

-         Csak nyugodtan. Mrs. Hudson! Kérem, kísérje fel az urat!

A házvezetőnővel elhagytuk a szobát.

Délelőtt a könyv lényegesebb részeivel végeztem. Egy óra körül lementem a szalonba ebédelni, de a Holmest sehol sem láttam. Hamarosan jött Mrs. Hudson és feltálalta az ebédet.

-         Mr. Holmes nem ebédel?

-         Ó, Mr. Holmes két órája elment. Azt mondta, csak délután ér vissza és hogy nem ebédel itthon.

-         Értem. Köszönöm!

Az idős hölgy rám mosolygott, majd kiment a szobából. Kicsit csalódott voltam, örültem volna a társaságnak. Sosem szerettem egyedül enni.

Délután megint a szobámban voltam. Leültem az ablak elé és nézelődtem. Figyeltem a járókelőket, próbáltam kitalálni honnan jöttek, merre tartanak, milyenek emberek lehetnek.

Pontban 5 órakor kopogtattak az ajtón.

-         Szabad!

Nyílt az ajtó és örömmel vettem tudomásul, hogy a detektív az.

-         Jó napot, Miss Smith! Zavarok?

-         Jó napot, Mr. Holmes! Dehogy, nem zavar. Jöjjön csak be!

Becsukta maga mögött az ajtót és beljebb jött, majd megállt velem szemben. Kissé gondterhelt volt az arca, kezét összekulcsolta a háta mögött.

-         Valami baj van, Mr. Holmes?

-         Sajnálattal kell közölnöm Önnel, hogy a hivatásom vidékre szólít, így két-három napig távol leszek.

-         Ó. Nos, ez valóban nem túl jó hír. – Lehajtottam a fejem, és sóhajtottam. Aztán felnéztem rá és bágyadtan mosolyogtam. – De ugye ez ellen nem tudok mit tenni. Meg aztán minél előbb indul, annál hamarabb tudja megoldani az ügyet, nem igaz? Mikor indul?

-         Holnap, kora reggel. Ön akkor még biztosan aludni fog. Majd megmondom Mrs. Hudson-nak, hogy mindenben segítsen Önnek. Majd elfelejtettem! Szereztem Önnek néhány ruhát, amiben akár utcára is kimehet. Ó és megkértem Watsont is, hogy látogassa meg majd Önt, hogy ne unatkozzon.

-         Ruhák, társaság, Ön mindenről gondoskodott. Ezért nem volt itthon egész nap?

-         Többek között, ezért is. Meg aztán abban az ügyben nyomozgattam, ami miatt elutazom. Elnézést kérek, hogy egyedül kellett ebédelnie, de ezek a dolgok nem tűrtek halasztást.

Felkeltem a fotelból és közelebb mentem hozzá.

-         Semmi oka elnézést kérni! Nem várhatom el Öntől, hogy egész nap a rendelkezésemre álljon. Így sem tudom eléggé meghálálni, hogy itt maradhattam. Tényleg, meddig maradhatok?

-         Tudomásom szerint nem nagyon van hova mennie. – mosolygott.

-         Valóban nem, de nem zavarok?

-         Nem, dehogy. Ráadásul, attól tartok, nem is tudna eligazodni ebben a világban.

-         Jó, de csak koloncnak érzem magam.

-         Nos, ha valóban hasznossá szeretné tenni magát, esetleg segíthetne a Mrs. Hudson-nak a háztartásban. Ha gondolja, beszélek vele.

-         Az jó lenne.

Bólintott, majd engem megkerülve az ablakhoz lépett és kinézett az utcára.

-         Mivel foglalkozott ma?

-         Délután pontosan azt tettem, amit most Ön. Figyeltem az utcát, a járókelőket.

Felém fordult.

-         Tanulságos volt?

-         Igyekeztem, minél többet kikövetkeztetni az emberek viselkedéséből és ruhájából, de nem tudom, hogy a következtetéseim helytállóak-e.

Közelebb lépett.

-         Ha szeretné, vidéki utam után szakítok Önre időt, hogy ezt a kérdést megválaszoljuk.

Szélesen elmosolyodtam.

-         Nagyon örülnék neki.

-         Akkor ezt megbeszéltük. Most pedig kérem, kövessen, felhozzuk a ruháit. Remélem, helyesen ítéltem a méreteit.

Vacsorához már úgy öltöztem fel, ahogy egy korabeli hölgynek illik. Egy zöld, kockás hosszú ujjú ruhát választottam. Mrs. Hudson megmutatta, hogyan tudom feltűzni a hajamat divatos kontyba és azt is, hogyan használjam a fűzőt. Nem csodálom, hogy akkoriban olyan egyenes háttal jártak a nők, másképp nem is lehetett. Fűzős, magas szárú cipőt is kaptam, pont akkorát, amekkora kellett. Holmes valóban helyesen ítélte meg a méreteimet.

Amikor beléptem a szalonba, a férfi már ott volt. Megszokott karosszékében ült. Megérkezésemkor felállt és elégedetten végigmért.

-         Miss Smith! Nem akarom magamat dicsérni, de ezt a ruhát, mintha magára öntötték volna! Most már valóban úgy néz ki, ahogy egy ifjú hölgynek kell.

Kicsit elpirultam.

-         Köszönöm!

Bólintott.

-         Kérem, foglaljon helyet! Mrs. Hudson, bizonyára mindjárt itt lesz a vacsorával!

Itt tartózkodásom óta először kihúzta nekem a széket, ő pedig csak azután foglalt helyet, miután én leültem. Valóban a ruha teszi az embert? Furcsálltam a viselkedését, de nem szóltam semmit.

Vacsora után, amíg Holmes elszívott egy pipát a kandalló előtt, én a kanapén ülve elolvastam az aznapi újságot, majd miután abbahagyta a füstölgést, felállt és így szólt:

-         Miss Smith…

-         Kérem, szólítson inkább Sarah-nak!

-         Szóval Sarah, mint említettem, holnap korán kelek és szükségem van pihenésre, ezért most engedelmével visszavonulok.

-         Én még maradnék, nem vagyok túl fáradt.

-         Rendben van, semmi akadálya.

Felálltam.

-         Akkor én el is köszönök.

Eszembe jutott, hogy ilyenkor a nők kezet nyújtanak a férfinak. Így is tettem. Holmes elfogadta és meghajolt. A torkomban éreztem a szívemet, de sikerült uralkodni magamon.

-         Majd táviratozok, hogy mikor érkezem. Jó éjt, Sarah! – halványan elmosolyodott, elengedte a kezem és elindult a szobájába.

Már éppen csukta be az ajtót, amikor utánakiáltottam és közelebb mentem.

-         Igen?

Felemeltem a fejem és belenéztem a szemébe. Körülbelül másfél fejjel volt magasabb nálam.

-         Önnek is jó éjt, Mr. Holmes és…

Kíváncsian nézett rám.

-         … vigyázzon magára! – böktem ki végül.

Széles mosolyra húzta a száját.

-         Ön is, kedves Sarah! – mondta, és becsukta az ajtót.

Én egy kicsit még üldögéltem, aztán eloltottam a lámpákat és felmentem a szobámba. Felvettem a hálóingemet, bebújtam az ágyba és elővettem az éjjeli szekrényem fiókjából az mp3-lejátszómat. Szerencsére voltak nálam tartalék elemek, így egy ideig még tudtam működtetni. Aznap Bono és a U2 altatott el, azt énekelve, hogy „it was a beautiful day…”